Adorján vár

Szalárd határában, a Berettyó folyó partján még mindig áll az egykori Adorján-vár maradványa, az öregtorony romja.

Küzdelem a főurak önkényuralma ellen

Az utolsó Árpád-házi királyok alatt (1270-1301)

III. András uralkodásának első éveit a pápai udvarral való feszült viszony és az ország önállóságáért folytatott harc határozta meg. IV. Miklós pápa követe megpróbálta elszigetelni a királyt, és még a hatalmas Kőszegi Iván magyar urat is a maga oldalára állította. A magyar főpapság azonban a férfias és hazafias Ladomér érsek vezetésével határozottan kiállt az ország önállósága mellett: visszautasították a Szentszék trónigényét, Ivánt pedig egyházi átokkal sújtották. A király, miután a belső rendet némileg helyreállította, Ausztria ellen indult, hogy visszaszerezze az elragadott határszéli területeket. 1291 júliusában végigpusztította Bécs környékét, majd augusztusban Köpcsénynél békét kötött Albert osztrák herceggel, aki ígéretet tett a hódítások visszaadására. ^{Ref, 358. old.}

A Kőszegiek azonban, amint újra birtokba vették váraikat, a nápolyi udvar felé fordultak, és Martell Károly trónigényét támogatták. 1292 elején Mária nápolyi királyné hálából Sopront és Vas vármegyét is Kőszegi Ivánnak adományozta. 1292 augusztusában Iván Ivanics váránál tőrbe csalta és fogságba ejtette a hazafelé tartó királyt. III. András csak három hónap múlva szabadult ki, ezalatt azonban az országban elszabadult a pokol. A Felvidéken Csák Máté hatalmas magánhadsereget szervezett, és nemcsak a rivális nemzetségeket, hanem az egyházi javakat is kíméletlenül fosztogatta. András senkire sem számíthatott. Bár Borsa Lóránd erdélyi vajdát és testvérét, Kopasz Jakabot kegyeivel halmozta el, és a legelőkelőbb tisztségekbe juttatta őket, a vajda testvéreivel együtt fegyvert fogott és a váradi püspökség területét feldúlta. A király ellenük vonult, és bár 1294-ben elfoglalta Adorján várát, az árulókat nem tudta érdemben megfenyíteni. ^{Ref, 358–360. old.}

A helyzetet tovább súlyosbította VIII. Bonifác pápa, aki hűbéresének nyilvánította a magyar birodalmat, és minden eszközzel az Anjouk trónfoglalását készítette elő. A dinasztia jövőjét végül Fenenna királyné 1295-ös halála pecsételte meg. III. András ezután politikai kényszerből Albert osztrák herceg lányát, Ágnest vette feleségül, aki viszont aszkéta életmódot élt. ^{Ref, 360. old.}

Az ország egyesítése és a belső rend helyreállítása

I. Károly király uralkodása (1301-1342)

Az 1311-ben kirobbant nyílt küzdelemben Csák Máté magyar főúr és szövetségesei gátlástalanul pusztították az országot, még Visegrádot és a királyi udvar környezetét is megtámadva, az Aba Amadé fiai pedig felrúgták a királlyal kötött korábbi megállapodást, és feldúlták Sárospatakot, kifosztva a királyi várat és a környékbeli egyházi javakat. Károly király 1312 tavaszán személyesen indult hadba az Abák ellen. A döntő ütközetre 1312. június 15-én, Kassa közelében, a Rozgony melletti Hernád-völgyben került sor. A középkor egyik legvéresebb és legelkeseredettebb csatájában a királyi sereg a polgárok és nemesek hősies támogatásával megsemmisítő vereséget mért a lázadókra. ^{Ref, 416. old.}

Károly a diadal után azonnal helyreállította a királyi tekintélyt Abaúj, Zemplén és Sáros vármegyékben, visszavéve a bitorlóktól az elragadott királyi birtokokat és jövedelmeket. E győzelem nemcsak az északkeleti országrész felszabadítását jelentette, hanem lélektani fordulópontot is hozott: bebizonyította, hogy a király a nép támogatásával képes legyőzni a leghatalmasabb bárókat is, megnyitva ezzel az utat a magyar birodalom egységének teljes helyreállítása előtt. ^{Ref, 416. old.}

A Felvidék mellett a Dunántúlon és a Tiszántúlon is elhúzódó küzdelmeket kellett vívni a belső rend helyreállításáért. A Dunántúlon a Kőszegiek Ausztriára támaszkodva robbantottak ki felkelést, amelynek leverése több mint tíz évig tartott. A királyi sereg végül 1327-re kényszerítette Kőszegi Jánost várainak átadására és a királyi hatalom elismerésére. ^{Ref, 417. old.}

Közben a Tiszántúlon, Kán László erdélyi vajda biztatására, újabb veszedelmes lázadás tört ki a volt nádor, Borsa Kopasz Jakab vezetésével. A Borsa nemzetség Körösszeg, Adorján és Sólyomkő várára támaszkodva el akarta mozdítani Károlyt a trónról, hogy helyére egy lengyel-halicsi herceget ültessen. Károly király 1317-ben Debrecen közelében döntő vereséget mért a lázadókra. A királyi csapatok ezután gyors egymásutánban vették be Adorján és Sólyomkő várát, magát Borsa Kopasz Jakabot pedig elfogták. Az uralkodó nem végeztette ki a lázadó főurat, de teljes vagyonelkobzással sújtotta, amivel az egykor hatalmas Borsa nemzetség végleg elveszítette politikai erejét. ^{Ref, 417. old.}

A tiszántúli és dunántúli felkelések leverésével párhuzamosan I. Károlynak Erdélyben is le kellett számolnia az önálló hatalmat kiépítő Kán László vajdával. Az ellene indított küzdelem hosszú és véres háborúvá terebélyesedett, amely egészen 1329-ig elhúzódott. A harcok folyamán maga Kán László meghalt, fiai pedig a csatatéren estek el, vagy Rácországba menekültek, így a vajda nemzetségének hatalma végleg összeomlott. Ezzel a győzelemmel I. Károly király Erdélyt is teljes egészében alávetette a központi hatalomnak, ezáltal megteremtve a magyar birodalom egységét. ^{Ref, 418. old.}