Élete
Amint III. István király a trónra került, Mánuel bizánci császár azonnal beavatkozott az utódlásba, és Géza öccseit, Istvánt, meg az időközben szintén Bizáncba szökött Lászlót akarta trónra segíteni. Ref, 214. old.
III. István bizonyára épp olyan sikerrel ellenállt volna a császári cselszövésnek, mint apja tette, ha időközben lassan, észrevétlenül a társadalom egy igen nagy részének gondolkodásmódjában fordulat nem állt volna be. A bizánci háborúk idején az ország déli vármegyéiben, különösen a Kalocsa-Bács érseki tartomány területén a görögkeleti egyház befolyása egyre erősebbé vált. A bizánci egyház ugyanis nem követelt tizedet a híveitől, ez a mentesség pedig rendkívül vonzóvá tette a köznép számára a római katolicizmussal szemben. Emellett a görög rítus nem kényszerítette nőtlen életre a papjait, így a latin szertartású papság egy része is szívesen pártolt át a bizánci egyházhoz. Mánuel tervei és a trónkövetelők a déli vármegyék lakóiban találtak támaszt és 1164-ben, amikor Mánuel hatalmas sereggel az ország ellen indult a papság és a nép lelkesen üdvözölte a hódítókat, a fiatal király pedig kénytelen volt Ausztriába menekülni. Ref, 214–215. old.
A magyar főurak egy része végül kénytelen-kelletlen elfogadta a bizánci jelöltet, így 1162 nyarán II. László foglalta el a trónt. László viszont 1163. január 14-én váratlanul meghalt, így a trónon a másik trónkövetelő, IV. István követte. Ref, 216. old.
Azonban III. István sem adta fel a harcot: a Csák-nemzetség támogatásával visszatért az országba, és 1163 júniusában Székesfehérvárnál döntő vereséget mért nagybátyjára. A menekülő bitorlót elfogták, de a törvényes király nem bántotta, hanem csupán a birodalomból tiltotta ki. Ez a nagylelkűség azonban sokba került az országnak, mivel IV. István egyenesen Mánuelhez menekült segítségért. A bizánci császár ismét haddal sietett a határra, de III. Istvánnak sikerült békét kötnie vele, bár ezért súlyos árat fizetett: át kellett adnia neki öccsét, Bélát a horvát-dalmát hercegséggel együtt. A csaták még évekig folytak, IV. István 1165-beli halála után is; 1166-ban a görögök az erdélyi részekbe is betörtek, de 1168 után Istvánnak sikerült visszaszereznie a Szerémséget és a dalmát tengerparti városokat. Így a fiatal uralkodó végleg megszilárdította uralmát, sikeresen védve meg a magyar állam függetlenségét és a katolikus egyházat a bizánci hódító törekvésekkel szemben. Ref, 216-218. old.
III. István király 1172-ben bekövetkezett váratlan halála után az Árpád-háznak mindössze két férfi tagja maradt: az elhunyt uralkodó öccsei, Béla és Géza hercegek. Míg Gézát anyja, az özvegy királyné itthon nevelte, Béla a bizánci udvarban tartózkodott. Még a korábbi békeszerződések értelmében került Konstantinápolyba, ahol Mánuel császár, akinek ekkor még nem volt fia, saját lányával jegyezte el, a birodalom örökösévé nevezte ki, és az Elek nevet adta neki. A magyar herceg így kiváló nevelésben részesült: nemcsak széles körű tudást szerzett, hanem alaposan megismerte a bizánci államigazgatás és diplomácia minden furfangját is. Ref, 220. old.
Később Mánuelnek azonban fia született, így Bélát kizárták a bizánci öröklésből, és a jegyességet is felbontották. A császár továbbra is támogatta őt, és a magyar trónt szánta neki, ezért feleségül adta hozzá sógornőjét, az antiochiai hercegnőt, Chatillon Ágnest. III. Béla így 1172 tavaszán, bátyja halálhírére már felkészült és tapasztalt államférfiként, bizánci sereg támogatásával indulhatott el a hatalom átvételére. Ref, 220. old.
Hazatérésekor azonban komoly ellenállásba ütközött, mivel a katolikus papság és az udvar egy része attól tartott, hogy Béla a bizánci egyház befolyását erősíti meg az országban. Lukács esztergomi érsek és az anyakirályné köré csoportosuló ellenzék ezért az itthon nevelkedett öccsét, Géza herceget támogatta. A koronázást végül egy kivételes pápai felhatalmazás oldotta meg: a szertartást 1173. január 13-án a kalocsai érsek végezte el, akit a pápa külön feljogosított a feladatra. Ref, 220-221. old.
III. Béla törekedett a hatalom stabilizálására és a magyar történelemre korábban oly jellemző véres trónviszályok megelőzésére. Ennek érdekében szakított a korábbi bizonytalan öröklési szokásokkal, és a nyugati keresztény királyságokban már bevett gyakorlatot, az elsőszülöttségen alapuló utódlást akarta véglegesíteni. Ezt a nagy horderejű politikai lépést azzal pecsételte meg, hogy 1182. május 16-án még életében királlyá koronáztatta legidősebb fiát, Imre herceget. A döntés sikeresnek bizonyult: a magyar királyi udvarban ettől fogva általánossá vált az a rend, amely szerint a korona az apa halála után az elsőszülött fiúra száll. Ref, 221. old.
Mánuel bizánci császár 1180-ban bekövetkezett halálával Bizánc korábbi hatalma végleg meggyengült, ami új lehetőségeket nyitott a magyar külpolitika számára. III. Béla király azonnal kihasználta a helyzetet, és visszafoglalta Dalmáciát. A tengerparti városok latin lakói maguk hívták be a magyar királyt, és lelkesen üdvözölték az új uralmat. Különös gondot fordított Zára megerősítésére, amelyért Velence két ízben is háborút vívott, de a magyar seregek mindannyiszor sikeresen megvédték a stratégiai fontosságú várost. Béla az új tartomány kormányzását kezdetben Kalán pécsi püspökre, majd legidősebb fiára, Imre hercegre bízta. Ref, 222. old.
A tengerparti sikerekkel párhuzamosan a magyar befolyás a Balkán belső területein is megnövekedett. Béla a rácok (szerbek) önállósági törekvéseinek legfőbb támaszává vált, akik magyar segítséggel szállták meg Észak-Albániát, valamint Nis vidékét. Béla átkelt seregével a Száván, bevette Barancs és Nándorfehérvár várait, és 1183-ban egészen Szófiáig tört előre. Így Rácország magyar segítséggel nyerte el függetlenségét, Nemánja István, a szerb állam tulajdonképpeni megalapítója pedig elismerte a magyar király felsőbbségét. Béla végül megbékélt az új görög császárral, Izsákkal, és lányát, Margit hercegnőt feleségül, az Alduna mentén tett hódításait pedig náaszajándékul adta neki. Ref, 222. old.
III. Bélának köszönhetően az erdélyi szászok egyházilag is kiváltságos helyzetbe kerültek, mivel 1191-ben a Nagyszeben és környékén élő szászok számára felállította a Szebeni prépostságot, amelyet közvetlenül az esztergomi érsek alá rendelt, kivéve őket az erdélyi püspökség alól, míg a később alapított szász telepek feje a gyulafehérvári püspök lett. Ref, 246. old.
A XII. század végére az Erdélyi területek keleti részein a székelység, délen a szászok éltek saját ispánjaik alatt, és az egész országrész politikai egységét a király által kinevezett vajda képviselte. III. Béla király mintegy 3000 osztrák családot telepített le az országban, Itáliából pedig művelt olasz polgárok érkeztek, akik a Szerémségben telepedtek le. Imre király uralkodása idején a görög kolostorokat is latin vezetés alá helyezte, hogy tovább erősítse a nyugati keresztény kötődést. Az új lakók nemcsak a népességet gyarapították, hanem külföldről hozott, fejlettebb gazdálkodási módszereikkel és városi életformájukkal a magyar gazdasági fejlődés motorjaivá váltak. Ref, 247. old.
1192. február 2-án III. Béla király kiemeltette régi sírjából és ezüst koporsóba helyeztette I. László király tetemét, a koporsót pedig fényes oszlopzatú, faragványokkal díszített síremlékbe tétette Nagyváradon. Tömegesen vándoroltak a hívők, sőt koronázásuk után legtöbb nemzeti királyunk is elzarándokolt sírjához. Századokon át küldték a bíróságok Váradra azokat, akiknek peres ügyben esküt kellett tenniük, hogy a szent király sírja fölött, ünnepélyes szertartások között tegyék le esküjüket. Királyok és főpapok versenyezve buzgólkodtak László király sírjának és templomának feldíszítésén. Ref, 148-149. old. 1192. június 27-én Lászlót szentté avatták, miután sírjánál számos csoda történt. A kanonizációt Celestine pápa engedélyezte. Ő volt az egyetlen magyar uralkodó, aki egyszerre volt szentet avató (Szent István) és szentté avatott király.
III. Béla magyar király 1196. április 23-án hunyt el. Kortársai Szent László királyhoz hasonlították, akire nemcsak külsőleg emlékeztetett, hanem hozzá hasonlóan ő is sikeresen gyógyította be a birodalom testén a belső viszályok és a függetlenségi harcok által ütött sebeket. Halálos ágyán megígértette kisebbik fiával, András herceggel, hogy részt vállal a Szentföld felszabadításárt folytatott keresztes hadjáratokban, és e célból tömérdek vagyont hagyott rá. Elhunyta után idősebbik fia, a már korábban megkoronázott Imre akadálytalanul követte a trónon. A tizenhét évesen hatalomra kerülő királyt mély vallásosság jellemezte, és uralkodása alatt teljesen alávetette magát a római Szentszék vezetésének. Ezt a kötődést erősítette meg az 1200 körül kötött házassága is, amikor Aragóniai Konstanciát vette feleségül, aki olyan országból érkezett, ahol a hitetlenek elleni folyamatos harc miatt a vallásosság és a pápához való ragaszkodás rajongássá fokozódott. Ref, 229. old.
