Élete
II. Béla és Ilona boldog házasságából négy fiú, Géza, László, István és Álmos, valamint egy lány, Zsófia született. Mivel Bizánc felől állandó veszély fenyegette a magyar birodalmat, a királyi pár a német császárral kereste a minél szorosabb szövetséget. Így 1139-ben egyetlen lányukat Konrád császár egyetlen fiával, Henrik herceggel jegyezték el, majd az ifjú Zsófiát gazdag hozmánnyal a német udvarba küldték nevelkedni. Ref, 208. old.
II. Béla magyar király 1141-es halálával a trón alig tizenegy éves fiára, Gézára szállt. Mivel még gyermek volt, a kormányzást anyjával, Ilona királynével és annak öccsével, Belos bánnal együtt gyakorolta. Hozzáértéssel és nagy hűséggel vezették a birodalmat a belső béke és a gazdasági fejlődés útján. II. Géza eszes, vitéz ifjúvá cseperedett, ami a francia királynak címzett, 1161-ben írt szavaiból is kitűnik: Én csak az Istentől félek, de embertől nem. Ref, 208. old.
Géza is igyekezett barátságot ápolni a német császárral, de a várakozások, amelyek húga, Zsófia hercegnő eljegyzéséhez fűződtek, nem teljesültek. A német politikai tervekbe nem illet többé ez a házasság, és a kislánnyal a németek méltatlanul, szinte szolgálóként bántak. Zsófia 1146-ban az admonti kolostorba menekült, és bár bátyja, Géza új férjet keresett számára, ő inkább az apácai fátyolt választotta, és haláláig a zárdában maradt. Egykori hegyese, VI. Henrik a házasságuk meghiúsításával szabad kezet akart maga számára Magyarország felé biztosítani, mivel a kóbor Borisz herceg lehetőséget kínált régi, hódító tervei megvalósításához. Amikor a trónkövetelő Borisz herceg lengyel földről Németországba menekült, ott szívesen fogadták, sőt támogatták egy csapat német zsoldos felfogadásában, akik segítségével 1146-ban Pozsony várát rajtaütéssel elfoglalta. Géza azonban villámgyorsan visszafoglalta a várat, majd a Lajta mentén vívott csatában döntő győzelmet aratott a németek felett. Ref, 208–210. old.
1147-ben hatalmas keresztes hadak vonultak át az országon; míg a németekkel feszült maradt a viszony, VII. Lajos francia király barátként érkezett. Amikor kiderült, hogy a francia táborban ott rejtőzik Borisz, a francia uralkodó diplomatikusan magával vitte őt Bizáncba, így mentesítve a magyar udvart a további veszélytől. Ref, 210. old.
II. János bizánci császár halála után, 1143-ban fia, Mánuel foglalta el a trónt, akinek ereiben magyar vér is folyt: Szent László király unokája és Piroska bizánci császárné fia volt. Hatalmas termete és ereje nagyapjára emlékeztetett, illetve korának egyik legműveltebb uralkodója volt, aki kiválóan írt és szónokolt, emellett pedig a hadtudományok mesterévé vált. Uralma alatt Bizánc utolsó fénykorát élte, ő maga pedig elszántan törekedett a magyar királyság leigázására. Ref, 211. old.
A császár rendkívül óvatosan készítette elő hódító terveit. Szövetségre lépett minden olyan hatalommal, amelynek érdekei ütköztek a magyarokéval, így Velencével, a rutén fejedelmekkel, a német császárral, és trónkövetelő Borisszal is. 1152-ben, amikor II. Géza északon a ruténokkal volt elfoglalva, seregével megszállta Zimonyt és a Szerémséget. A válságos helyzetben Belos bán vette fel a harcot, és sikeresen visszaszorította a görögöket a Duna tulsó partjára, miközben a hazaérkező király a Temesközből verte ki a trónkövetelő Boriszt. Ref, 211-212. old.
A küzdelem a következő években is folytatódott, mivel Mánuel nem tett le céljairól. Bár Borisz meghalt, Géza öccsre, István herceg híveket toborzott a testvére ellen, és amikor szándékai kitudódtak, Mánuel udvarába szökött. 1155-ben azonban, amikor Mánuelnek az unokatestvérével, Andronikosszal gyűlt meg a baja, aki igényt tartott a császári trónra, II. Géza király kihasználta az alkalmat és megtámadta a görög birodalmat, és bár látszólag meghátrált, tőrbe csalta és megsemmisítette az üldözésére küldött bizánci hadoszlopot. A két uralkodó 1156-ban öt évre békét kötött, ám Mánuel ezt csak időnyerésre használta: ajánlatot tett Frigyes német császárnak egy közös, európai szintű magyar-ellenes liga létrehozására. A terv célja az ország teljes megszállása vagy felosztása volt. Bár István személyesen meglátogatta a német császárt, a német lovagok támogatásának hiánya és a két császár későbbi vallási és politikai ellentétei miatt a támadás elmaradt. Ref, 212–213. old.
II. Géza magyar király 1162 március 31-én fejezte be dicső életét. Uralkodása a siker és haladás kora volt. Nemcsak megvédte országa önállóságát és területi épségét, hanem gyarapította jólétét, népességét, elősegítette anyagi és szellemi virágzását. Négy fiú és négy lány maradt utána; halála után legnagyobb fia, az alig 15 éves István került a trónra.Ref, 214. old.
II. Géza magyar király felismerte, hogy a királyi hatalom megerősítéséhez és a gazdaság fellendítéséhez a lakosság megsokasítására van szükség. A korabeli leírások szerint a magyarországi szűz talaj gazdagsága az Édenkerttel vagy Egyiptommal vetekedett, így a király hívására a német birodalom legkülönbözőbb tájairól, Flandriából, a Rajna-vidékről és Majna-Frankfurt környékéről érkeztek telepesek, akiket szászoknak neveztek el. Az első nagy csoportok a mai Szepességben, valamint Ugocsa és Bereg vármegyék ősrengetegében leltek otthonra, ahol korábban csak királyi erdőőrök és vadászok laktak. Ref, 245–246. old.
A királyi udvar a legtöbb telepest 1146 körül Erdélybe irányította, ahol a szászok hamar virágzó közösségeket hoztak létre. Német telepesek népesítették be Kolozsvár, Dés és Zilah környékét, de a legjelentősebb tömbben az Olt folyó vidékén, a későbbi Királyföldön telepedtek meg. Itt jött létre Nagyszeben is, amely a szász Hermanfalva és a régebbi Szeben községből olvadt össze várossá. A király biztosította új vendégeinek a teljes személyes szabadságot, a földtulajdont és saját jogszokásaik használatát, évi adójukat pedig méltányosan határozta meg. Ref, 246. old.
