Déva Hunyad megye székhelye, a Maros bal partján fekszik.

Történelmi események

Kán László vajda erdélyi magántartománya
I. Károly király uralkodása (1301-1342)

A 14. század első évtizedében a magyar birodalom sorsa nem a koronás uralkodók, hanem az elhatalmasodott főurak kénye-kedve szerint alakult. A központi hatalom teljes hiánya miatt a királyi felségjogok és jövedelmek a tartományurak kezébe kerültek, az ország pedig szétesett önálló kiskirályságokra. A Felvidéken Csák Máté, a Dunántúlon a Kőszeghyek, Erdélyben Kán László vajda, míg a Tiszántúlon és az északkeleti vármegyékben a Borsák, az Abák és az Ákosok uralkodtak korlátlan hatalommal, teljesen veszélybe sodorva az állam egységét. Ref, 410. old.

Kán László erdélyi vajda Déván rendezte be fényes udvarát, és bár hatalmát még III. András királytól kapta, hamarosan Erdély kormányzását valóságos családi vállalkozássá formálta: rokona, Péter gyulafehérvári püspök segítségével saját embereit ültette a legfőbb tisztségekbe. A püspök unokaöccse, Fogas Péter lett a székely ispán, míg testvére, Fogas Mihály a gyulafehérvári székeskáptalan prépostja. Péter püspök halála után a vajda nyers erőszakkal kényszerítette a kanonokokat, hogy saját fiát, Lászlót válasszák meg püspöknek, bár ezt a törvénytelen választást utóbb megsemmisítették. Ref, 411. old.

László kezében összpontosult az orszagrész szinte teljes gazdasági és katonai ereje: ő ellenőrizte a besztercei, szebeni és székely ispánságokat, valamint Dés, Kolozsvár és Szék városát, sőt a gazdag radnai ezüstbányákat is. Számos nemes birtokát elkobozta, ám a többi főúrral ellentétben ügyelt arra, hogy a köznépet ne sanyargassa, sőt igyekezett megkedveltetni velük magát. A királyi hatalmat teljesen semmibe vette, Erdélyre mint saját területére tekintett, és gátlástalanul kihasználta a trónkövetelők harcát. Tőrbe csalta a bajor Ottót, és bár a szent koronát végül átadta I. Károlynak, a koronázás után sem volt hajlandó alávetni magát az új uralkodónak. Ref, 411. old.

Három széket elszakított Királyföldtől, a szebeni polgárokat pedig megfosztotta a királyi kiváltságokon alapuló önkormányzatuktól. A tizedfizetés körüli vitákban az egyház oldalára állt a szászokkal szemben, amely ellentétet szított a magyarok és a szászok között. Önálló külpolitikát is folytatott: lányát Milutin István szerb király fiához adta feleségül, ami a magyar állam érdekeivel ellentétben a rácok elszakadási törekvéseit erősítette. Kán László uralma így hosszú időre meghatározta a birodalom keleti és déli határainak sorsát, kárt okozva az ország egységének. Ref, 411. old.

? Mik jelenjenek meg?

i Ha szeretnéd látni a tartózkodási helyedet a térképen, indítsd el a helymeghatározást.

 

i Ha a helyszínre szeretnél navigálni, a 'Megnyitás a Térképen' gombra kattintva megnyithatod a térképet Google Maps-ben.