I. Lajos magyar király (Nagy Lajos)

Az Anjou-udvar fénye és a királyi család boldogsága

I. Károly király uralkodása (1301-1342)

A korábbi sikertelen házasságok után I. Károly király 1320. július 6-án harmadszor is megnősült: I. Ulászló lengyel király (Lokietek Ulászló) lányát, a szép és kitűnően nevelt Erzsébet hercegnőt vette feleségül. Erzsébetben az uralkodó nemcsak odaadó élettársra, hanem bölcs politikai tanácsadóra és támaszra is lelt, aki a nehéz küzdelmek és megpróbáltatások idején mindvégig férje mellett állt. Az új királyné a királyi udvart fényes nemzeti és kultúrközponttá formálta, biztonságos, boldog otthont teremtve. ^{Ref, 418–419. old.}

A házasságot a trónöröklés szempontjából is áldás kísérte: Erzsébet királyné öt fiúgyermekkel ajándékozta meg a királyt. Bár ketten korán meghaltak, három fiuk – Lajos (született 1326-ban), Endre herceg és István herceg – szerető anyjuk gondoskodása alatt, teljesen magyar nevelésben részesülve növekedett fel. A nemzet nagy örömmel látta az Anjou-ház meggyökeresedését, hiszen az uralkodó az Árpád-házi királyok legszebb hagyományait követve, az ország egyesítésével és a rend helyreállításával kiérdemelte alattvalói őszinte háláját. ^{Ref, 419. old.}

A királyi udvar a lovagi kultúra, a fegyverforgatás és a nemzeti büszkeség európai hírű központjává fejlődött. I. Károly a daliás lovagi erényeket ötvözte a vármegyei nemesség és a nép támogatásával, miközben a családi élet melegsége és a virágzó udvari tartás új fénybe öltöztette a Magyar Birodalmat. Bár a másfél évtizedes véres küzdelmek miatt a levert főurak és híveik körében elfojthatatlan gyűlölet maradt a királyi család iránt – amikor a király Temesváron orgyilkosok nyíllal akarták lelőni, 1330-ban pedig Zách Felicián saját palotájában karddal támadt rá –, a nemzet nagy többsége örömmel látta a trónon az új dinasztiát. ^{Ref, 419. old.}

Küzdelem a Habsburgokkal és a nyugati határok biztosítása

I. Károly király uralkodása (1301-1342)

A belső ellenségekkel vívott elhúzódó küzdelmek után I. Károly király egyik legfőbb külpolitikai feladata a nyugati határok biztosítása és a szomszédos Habsburgokkal való viszony rendezése volt. Az osztrák hercegek még III. András özvegye, Ágnes királyné tartásdíjára hivatkozva kaparintották meg Pozsony várost és vármegyét, és eszük ágában sem volt azt önként visszaszolgáltatni. Aamikor azonban Szép Frigyes osztrák herceg 1321 novemberében személyesen látogatott el Temesvárra, hogy a magyar király segítségét kérje riválisa, Bajor Lajos császár ellen, Károly felajánlotta katonai támogatását – Pozsonyért és a megszállott határszéli területekért cserébe. Bár a magyar csapatok Ausztriába vonultak, Frigyes 1322-ben Mühlbergnél vereséget szenvedett és fogságba esett, hívei pedig ármánnyal ismét hatalmukba kerítették Pozsonyt. ^{Ref, 422–423. old.}

A hitszegést követően I. Károly király János cseh királlyal kötött szövetséget, és 1328-ban nyílt háborút indított az osztrákok ellen. A magyar hadak elözönlötték Ausztria szomszédos vidékeit, mire Frigyes herceg kénytelen volt békét kérni, és visszaadta Pozsonyt, a Muraközt, valamint Fejéregyháza és Berencs várait. A Habsburgok azonban néhány uradalmat megtartottak, és az elégedetlen hazai főurakkal, a Kőszeghyekkel és a Blagayakkal léptek szövetségre; még Kakas Miklós fiai, Léka várának urai is hűséget fogadtak Bécsben az osztrákoknak. A német betörések és a határszéli rablások megfékezésére Károly 1336-ban újabb nagyszabású hadjáratot indított Ausztria ellen, amelyhez szövetségesei, a csehek és a lengyelek is csatlakoztak. ^{Ref, 423. old.}

A döntő összecsapásban a csehek ellepték Ausztria északi részeit, míg a magyar sereg Lajos trónörökössel az élen egészen a bajor határokig portyázott, visszafoglalva az osztrák kézen lévő területeket. Az 1337-ig húzódó győzedelmes háború végén a csatavesztett magyar főurak megalázkodva kértek kegyelmet a királytól. I. Károly ezúttal is megbocsátott a lázadóknak, ám a határszéli várakat elvette tőlük, és az ország belsejében adott nekik kárpótlást, amivel végleg megtörte politikai és katonai befolyásukat. 1337 szeptemberében a Habsburgok is kénytelenek voltak békét kötni, így I. Károly király a teljes nyugati határ mentén hiánytalanul helyreállította a magyar birodalom területi épségét. ^{Ref, 423–424. old.}

A magyar Anjouk dinasztikus tervei Lengyelországban és Nápolyban

I. Károly király uralkodása (1301-1342)

I. Károly király külpolitikájának középpontjában a magyar birodalom nemzetközi tekintélyének növelése és a szomszédos államokkal való dinasztikus kapcsolatok kiépítése állt. Északon Lengyelország emelkedett elsőrendű hatalommá, miután I. Ulászló király (Lokietek Ulászló) szerencsésen egyesítette a régi lengyel részfejedelemségeket. Ulászló lánya, Erzsébet királyné révén a magyar és a lengyel udvar között szoros családi és baráti kötelék jött létre. Ulászló fiának és utódának, a jeles III. Kázmér (Nagy Kázmér) királynak nem születtek gyermekei, így 1339-ben megegyezett Károllyal, hogy trónját fiára, a különösen kedvelt Lajos hercegre hagyja. ^{Ref, 424–425. old.}

I. Károly közben igényt tartott atyai örökségére, a nápolyi trónra is. Nápolyban ekkor az öreg Róbert király uralkodott, akinek egyetlen fia, Károly, 1328-ban fiörökös nélkül hunyt el, csupán két lányt, Johannát és Máriát hagyva maga után. I. Károly elintézte, hogy fia, Endre herceg jegyezze el Johannát, s örökölje vele a nápolyi trónt. E dinasztikus terv megvalósítására Károly király 1333-ban személyesen utazott Nápolyba, a kis Endrét magáva vitte, és a nápolyi udvarban hagyta, hogy hivatásához méltó nevelésben részesüljön. ^{Ref, 425–426. old.}

I. Károly magyar király halála

I. Károly király uralkodása (1301-1342)

A negyedszázados belső béke és a következetes reformpolitika eredményeként Magyarország minden részében ismét elevenen folyt a polgárosító munka. A szorgalmas lakosság mindinkább pótolta azokat a súlyos veszteségeket, amelyeket a nemzeti vagyon és a gazdaság a korábbi belháborúk és a kiskirályok pusztításai során szenvedett. Az elszegényedett országrészek virágzásnak indultak, az ipar, a bányászat és a kereskedelem szárnyalása pedig mesés gazdagságot hozott a kincstárnak és a lakosságnak egyaránt. Az öregedő I. Károly király uralkodása alkonyán mély megnyugvással nézhetett vissza a mögötte álló küzdelmes évtizedekre, és büszke bizalommal tekinthetett családja és nemzete ragyogó jövője elé. ^{Ref, 444–445. old.}

A királyi dinasztia nemzetközi tekintélye szilárd alapokon nyugodott: Károly három fia közül kettő a saját dús örökségén kívül más európai trónok várományosává vált. Legidősebb fia, Lajos herceg a lengyel korona, Endre herceg pedig a Nápolyi Királyság trónörököse volt, míg a legifjabb, István herceg szintén elsőrangú európai házasságra számíthatott. I. Károly tudatos államférfiúi munkájával egy gazdag, belsőleg rendezett, virágzó és európai rangú nagyhatalmat hagyott utódaira, amellyel a magyar birodalom a kontinens legmeghatározóbb államai közé emelkedett. ^{Ref, 445. old.}

Dicsőséges és áldásos életét a király 54 éves korában, 1342. július 16-án fejezte be Visegrád fényes királyi várában. A gyászoló nemzet fejedelmi pompával kísérte el elhunyt uralkodója holttestét Székesfehérvárra, ahol fején remek művű arany koronával, ünnepélyes szertartás keretében temették el az Árpádok ősi sírboltjában. I. Károly uralkodása új korszakot nyitott a magyar történelemben, s nevéhez a nemzeti nagyság és a gazdasági újjászületés felejthetetlen emléke fűződik. ^{Ref, 445. old.}