Temesvár, általánosan

Károly király szövetsége a köznemességgel és a néppel

I. Károly király uralkodása (1301-1342)

A szent korona megszerzése után az ifjú I. Károly király szinte reménytelen helyzetben találta magát. A magyar birodalmat feldaraboló hatalmas bárók Szent István palástján igyekeztek megosztozni. A tíz éve az országban élő uralkodó azonban alaposan kiismerte alattvalóit: tudta, hogy a néptömegekben és a kisebb birtokosokban mélyen él a vágy az államegység és a biztonságot nyújtó erős királyi hatalom iránt. Így a nagybirtokosok ellenében az elnyomott alsóbb néprétegekre, a városi polgárságra és a vármegyei köznemességre támaszkodott, akik lelkesen csatlakoztak zászlaihoz a belső rend és a vagyonbiztonság helyreállítása érdekében. Különösen a déli vármegyék köznemessége sorakozott fel mellette olyan erővel, hogy környezetükben a nagybirtokosokat is a király pártjára kényszerítették. Ezért a király a székhelyét is Temesvárra tette át. ^{Ref, 415. old.}

A nemzet nem csalódott az új uralkodóban, aki vitéz katonának, bátor hadvezérnek és kiváló szervezőnek bizonyult. Károly király vaskézzel látott hozzá a zűrzavar és az önkény megfékezéséhez: vitézségével és alkotó munkájával a közrend és az államegység apostolává vált. Bár küzdelmei során élete minduntalan veszélyben forgott, nem volt vérszomjas természet. A bűnbocsánatot és kegyelmet készséggel megadta a behódolóknak, ám a helyzet brutalitása rákényszerítette, hogy kemény eszközökkel mentse meg a szakadék szélén álló birodalmat. ^{Ref, 415. old.}

Az Anjou-udvar fénye és a királyi család boldogsága

I. Károly király uralkodása (1301-1342)

A korábbi sikertelen házasságok után I. Károly király 1320. július 6-án harmadszor is megnősült: I. Ulászló lengyel király (Lokietek Ulászló) lányát, a szép és kitűnően nevelt Erzsébet hercegnőt vette feleségül. Erzsébetben az uralkodó nemcsak odaadó élettársra, hanem bölcs politikai tanácsadóra és támaszra is lelt, aki a nehéz küzdelmek és megpróbáltatások idején mindvégig férje mellett állt. Az új királyné a királyi udvart fényes nemzeti és kultúrközponttá formálta, biztonságos, boldog otthont teremtve. ^{Ref, 418–419. old.}

A házasságot a trónöröklés szempontjából is áldás kísérte: Erzsébet királyné öt fiúgyermekkel ajándékozta meg a királyt. Bár ketten korán meghaltak, három fiuk – Lajos (született 1326-ban), Endre herceg és István herceg – szerető anyjuk gondoskodása alatt, teljesen magyar nevelésben részesülve növekedett fel. A nemzet nagy örömmel látta az Anjou-ház meggyökeresedését, hiszen az uralkodó az Árpád-házi királyok legszebb hagyományait követve, az ország egyesítésével és a rend helyreállításával kiérdemelte alattvalói őszinte háláját. ^{Ref, 419. old.}

A királyi udvar a lovagi kultúra, a fegyverforgatás és a nemzeti büszkeség európai hírű központjává fejlődött. I. Károly a daliás lovagi erényeket ötvözte a vármegyei nemesség és a nép támogatásával, miközben a családi élet melegsége és a virágzó udvari tartás új fénybe öltöztette a Magyar Birodalmat. Bár a másfél évtizedes véres küzdelmek miatt a levert főurak és híveik körében elfojthatatlan gyűlölet maradt a királyi család iránt – amikor a király Temesváron orgyilkosok nyíllal akarták lelőni, 1330-ban pedig Zách Felicián saját palotájában karddal támadt rá –, a nemzet nagy többsége örömmel látta a trónon az új dinasztiát. ^{Ref, 419. old.}