Történelme
Függetlenedés és erkölcsi válság az egyházban
A XII. század második felében, amikor a királyi hatalom végleg lemondott a főpapok kinevezésének jogáról, megszűnt az állam és az egyház korábbi szoros egysége. A magyar főpapság politikai értelemben is Rómához láncolódott, ami lehetővé tette a Szentszék számára, hogy bármikor közvetlenül beavatkozzon az ország belügyeibe. A viszony megromlását az is jelezte, hogy Kálmán király óta az uralkodók nem tartottak többé közös zsinatokat a püspökökkel, így az egyház már nem vett részt az állami törvényhozásban. Ref, 241. old.
Az anyagi gazdagság és a királyi felügyelet hiánya hamar erkölcsi hanyatláshoz vezetett. Ebben az időszakban megszűnt a káptalanok közös életmódja, a kanonokok külön házakba költöztek, a püspökválasztó testületek pedig szegénységük miatt könnyen megvesztegethetővé váltak. Így ütötte fel fejét a simónia, azaz az egyházi méltóságok adásvétele: Elvin és Simon váradi püspököket például saját papjaik vádolták meg azzal, hogy vesztegetéssel szerezték meg széküket. A dús jövedelmű főpapok egy része elvilágiasodott, a hatalom és a vagyon élvezetére törekedett, miközben elhanyagolta hivatali kötelességeit és az alsó papság anyagi ellátását. Ref, 242. old.
A fegyelem fellazulása a papság minden rétegét érintette. Mivel a püspökök és esperesek a jövedelmek nagy részét lefoglalták, a plébánosi helyekre már csak a legszegényebb rétegekből jelentkeztek, akik gyakran maguk is bűnös életet éltek, sőt még a papi nőtlenség parancsát sem tartották meg. Imre király megbotránkozva látta a kolostorokban folyó életet is: 1202-ben például Dezső csanádi püspök vizsgálata során kiderült, hogy a mai Szemlak melleti Ajton monostor bencései a templomi szent edényekből hamis pénzt vertek. Ref, 242–243. old.
