Történelme
A római birodalomban
71-ben a rómaiak legigázták a Duna-melléki keltákat és a Duna-Dráva-Száva közén megalakult Pannónia provincia, melynek Kelet felől a dákok voltak a leghatalmasabb szomszédai. Ref, 9. old.
101 körül a határvillongások, illetve az Erdély gazdagságáról keringő hírek felkeltették a vágyat a római birodalomban, hogy leigázza a dákok földjét. Traianus császár siettette a Duna mai szerb partjától a Fekete-tengerig vezető út kiépítését, melyet már elődei megkezdtek. Amint megvolt az út, elindította hódító hadjáratát, de Dekebálban, a dákok királyában erős ellenfélre akadt. 102-ben Dekebál meghódolt, de az országa birtokában maradt, és Traianus csak kénytelen-kelletlen kötött békét. Újabb háborúra, végleges összecsapásra készült. Ref, 7. old.
105-ben Traianus a mai Turn-Szeverin és Felistán között húsz hatalmas pilléren álló fahidat építtetett, és újra a dákok ellen vonult. Hasztalan kért Dekebál békét bármilyen feltétel mellett. A császár a fegyveres megoldást kereste és véres tusák után teljes diadalt aratott. Dekebál, hogy a fogságtól megmeneküljön, véget vetett életének, alattvalói pedig lemészároltattak, s a csaknem néptelenné vált terület Dácia néven római tartománnyá vált. Az egész föld a római nép tulajdonába került. A leigázottak amennyiben megmaradtak, elvesztették tulajdonjogukat, és csak haszonélvezői lettek telküknek, melyért bért fizettek; a többit az állam magának tartotta meg, vagy a katonák között osztotta szét. A rómaiak elkezdték a természet kincseinek szakszerű kiaknázását, a só-, vas- és nemesfémbányászatot, az aranymosást és a kőfejtést. A közigazgatás központja a város volt, melyben az igazságszolgáltatás, az adóügy, a rendészet római szellemben működött. A városok virágzásának emlékét leginkább Várhely őrzi. Ref, 7-9. old. Dácia másfél századra a római birodalom elővédjévé, Pannónia pajzsává vált a Pontus vidéke felől előretörő barbárokkal szemben. Ref, 9-10. old.
